Angyali számok
Mit üzennek az angyalok az életünkben előforduló számok által?
Lynnette Brown, Doreen Virtue ▪ Édesvíz Kiadó
"Az angyalaid egyrészt a gondolataidon, az érzéseiden, a szavaidon és a képzeleteden keresztül tudnak vezetni. Másrészt jeleken keresztül, így például nagyon kedvelik a számjegyeket és a számsorokat. Ezek sokszor egy-egy irányítószám, telefonszám, születési dátum vagy pontos idő formájában, esetleg máshogy jelennek meg előtted. Aki töprengett már az ilyesféle számsorok jelentősége fölött, az nincs egyedül. Angyalszemináriumaimon is rengetegen kérdezték tőlem, hogy mit jelentenek ezek a számok. Ez ösztönzött arra, hogy elmerüljek a Forrásban, és útmutatást kérjek a visszatérő számsorok értelmezéséhez. Két segítséget is kaptam : Püthagorasz számmisztikájának egyik képviselőjét (aki előző életében a Mester tanítványa volt) és egy angyali közvetítő által a szükséges ismereteket arról, hogy mit is üzennek az angyalok a számsorokkal.
Minden egyes szám sajátos rezgéssel bír, mely rezgés összefügg a jelentésével. Az angyalok arra emlékeztetnek bennünket, hogy mindannyian alkimisták vagyunk, és ezzel az mágiával képessé válunk álmaink megvalósítására. A szeminárium hallgatói örömmel vettek részt a számcsoportok megbeszélésében, és arra kértek, állítsak össze egy listát számukra. A kérésnek nem álltam ellen, s az eredmény most itt pihen a kezedben.
A szent számokból fakadó útmutatások kétségbevonhatatlan gyógyulásokat indítottak el klienseimben. Célom, hogy az Angyali számokon keresztül még több ember figyeljen föl a Mennyei üzenetek fontosságára, amelyek új lehetőségekre mutatnak rá, tanítanak, és minden körülmények között tanáccsal szolgálnak.
A számsorértelmezés könnyű út ahhoz, hogy angyali üzeneteket kapjunk, mert a világon mindenféle számokba botlunk. Ha találkozol egy számsorral - különösen, ha rövid időn belül többször -, csapd föl a könyvet! Vidd magaddal és használd bármikor, hogy befogadhasd e csodás lények útmutató, gyógyító energiáját! " (a Szerző)
A(z) Angyali számok (Könyv) szerzője Lynnette Brown, Doreen Virtue.
Megjelenés: 2015
Oldalszám: 204 oldal
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-11-25 20:17 .
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
Brodit Pro Clip, tbbféle autóhoz: Alfa Romeo Spider/Gtv 98-00 Toyota Corolla 98_02 Audi A3 01-02 Nissan Almera 03- Mazda Demio 00- Renault ...
-
Tribord női túranadrág, derékba és az alján behúzózsinórosmcombján is zsebes és tartózsinóros, kulcsnak vagy egyén dolognak, derék 76cm, hos...
-
S-es leggings. Oldalhossz: 70 cm Belső hossz: 53 cm Derék: 32-48 (*2) cm Csípő: 40-55 (*2) cm Comb: 23-30 (*2) cm Alsó szárszélesség: ...
-
MEMÓRIA fejlesztő játékkártya. EGZOTIKUS MADARAK HASZNOS SZÓRAKOZÁS!!!! Van cicás, kutyás, lovas, autós és vadállatos változatban is. Kaphat...
-
Bontott, gyári alkatrész. Jelenlegi ára: 2 500 Ft Az aukció vége: 2017-04-14 18:59 .
-
-új, bontatlan csomagolásban -méret: 9-10 cm -anyaga: műanyag Az ár 1 csomagra vonatkozik. Szállítási díj: 1490 Ft postai házhoz száll...
-
Mutatós ezüstözött féldrágaköves ásvány ékszer, . A szerelék ezüstözött, antiallergén, fémjelzett . ...
-
Okosóra fitnesz- és telefonfunkcióval SMW 17 • önállóan, mobiltelefon nélkül is elérhető teljes körű telefon funkciók beépítve • telefoná...
-
Vasember Iron Man nyaklánc Teljesen új darab Mint a képeken AZONNAL - RAKTÁRON! (Nem 3 hét rendelésre! ) CSAK POSTÁZNI TUDOM! (Az ország...
-
Üdvözöljük a 4**** Pannonia Tower Hotel-ben Az utalvány a következő szolgáltatásokat tartalmazza 2 személy részére: 1 éjsza...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése