Eredeti DVD, jó állapotban. Francia-angol romantikus vígjáték(2005) 5. 1DD eredeti hanggal, 2. 0DD magyar szinkronnal, és felirattal. Játékidő: 2 óra 5 perc+extrák. Kép: 16/9. További info a képeken.
Szereplők:
Xavier Rousseau
Romain Duris
Wendy
Kelly Reilly
Martine
Audrey Tautou
Isabelle
Cécile De France
Ismertető:
Cédric Klapisch romantikus vígjátéka. Hősei fiatalok, hétköznapi helyzetei ismerősek, humora egyedi és természetes - nem csoda, hogy a rendező 2005-ben ugyanazzal a szereplőgárdával folytatta a történetet és megismételte a sikert. Az első részben a 25 éves Xavier Barcelonába indul, hogy befejezze a közgazdasági egyetemet, és megtanuljon spanyolul. Szüksége van erre a nyelvre, hogy betölthesse az apja egyik barátja által a gazdasági minisztériumban felkínált állást, ám terve miatt fel kell adnia Martine-nal négy éve tartó kapcsolatát. Elutazik, és szorgos keresés után végre talál Barcelona központjában egy lakást, amin hét különböző országból érkezett bérlőtársával kell megosztania. Itt ismerkedik össze Isabelle-lel, akibe hamar beleszeret, és egy különleges év veszi kezdetét. A történet öt év múlva folytatódik, ezúttal Párizsban. Miközben igyekszik írói karrierjét építeni, Xavier a felnőtté válás megszokott kérdésén töpreng: vajon érdemes-e élni ezen az ellentmondásos világon? A tökéletes nő után kutatva ágyról ágyra jár, s gyakran olyan szekér után fut, amelyik nem veszi fel őt. Végül Isabelle, régi szerelme, Martine (Audrey Tautou), valamint Wendy és William és az egész multikulturális barcelonai baráti társaság segítségével megcsillan számára a reménysugár, mely elvezeti őt az igaz szerelem útjára?
Jelenlegi ára: 330 Ft
Az aukció vége: 2021-01-28 07:49 .
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
Brodit Pro Clip, tbbféle autóhoz: Alfa Romeo Spider/Gtv 98-00 Toyota Corolla 98_02 Audi A3 01-02 Nissan Almera 03- Mazda Demio 00- Renault ...
-
Tribord női túranadrág, derékba és az alján behúzózsinórosmcombján is zsebes és tartózsinóros, kulcsnak vagy egyén dolognak, derék 76cm, hos...
-
S-es leggings. Oldalhossz: 70 cm Belső hossz: 53 cm Derék: 32-48 (*2) cm Csípő: 40-55 (*2) cm Comb: 23-30 (*2) cm Alsó szárszélesség: ...
-
MEMÓRIA fejlesztő játékkártya. EGZOTIKUS MADARAK HASZNOS SZÓRAKOZÁS!!!! Van cicás, kutyás, lovas, autós és vadállatos változatban is. Kaphat...
-
Bontott, gyári alkatrész. Jelenlegi ára: 2 500 Ft Az aukció vége: 2017-04-14 18:59 .
-
-új, bontatlan csomagolásban -méret: 9-10 cm -anyaga: műanyag Az ár 1 csomagra vonatkozik. Szállítási díj: 1490 Ft postai házhoz száll...
-
Mutatós ezüstözött féldrágaköves ásvány ékszer, . A szerelék ezüstözött, antiallergén, fémjelzett . ...
-
Okosóra fitnesz- és telefonfunkcióval SMW 17 • önállóan, mobiltelefon nélkül is elérhető teljes körű telefon funkciók beépítve • telefoná...
-
Vasember Iron Man nyaklánc Teljesen új darab Mint a képeken AZONNAL - RAKTÁRON! (Nem 3 hét rendelésre! ) CSAK POSTÁZNI TUDOM! (Az ország...
-
Üdvözöljük a 4**** Pannonia Tower Hotel-ben Az utalvány a következő szolgáltatásokat tartalmazza 2 személy részére: 1 éjsza...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése